
Közgazdászként kezdtem a pályafutásomat, de mióta az eszemet tudom, programokat és közösségeket szervezek.
Nagyjából 23 éve kezdtem el jógázni, és mellette marketingesként dolgoztam, többnyire a médiában.
Folyton tanulok, jógát, jógaterápiát, ayurvédát, shiatsut, kínai asztrológiát.
Sokáig vívódtam, hogy Kelet vagy Nyugat. Jóga vagy marketing, shiatsu vagy projektmenedzsment.
Végül arra jöttem rá, hogy egyik nélkül sem tudok élni. Így maradt minden terület, integrálva, egymást és engem is támogatva.
Várlak szeretettel shiatsu kezelésen, jógaórán, ayurvéda tanácsadáson vagy holisztikus márkaépítésen.
Két évvel ezelőtt költöztünk a környékre, és olyan helyet kerestem magamnak, ahol elkezdhetek dolgozni.
Egy teret, ahol kipróbálhatom magam, és ahol hasonló szemléletű szakemberek is megfordulnak.
Egy teret, ahova jó megérkezni, és ahonnan feltöltődve mehetek haza.
És egyszer csak megtaláltuk egymást.
Tapolca egyik legszebb helyén, a tó mellett talált otthonára a Kikötő.
Ha úgy érzed, hogy itt a helyed közöttünk, programmal, csoporttal, kortárs alkotásokkal, keress bátran!
✉ hello@kikototapolca.hu
Tanulmányaim:
-
- Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem – közgazdász – Vezetésszervezés szakirány, 2005
- Hatha jóga oktatóképzés – Kádár Zoltán, Mezősi Anna, Papp József – 2009. Asram Jógaközpont
- Vinyasa Flow oktatóképzés – Varga Judit – Asram Jógaközpont, 2011
- Női jóga oktatóképzés – Juhász Sarolta – Mandala Jógastúdió, 2014
- Kismamajóga oktatóképzés – Juhász Sarolta – Mandala Jógastúdió, 2015
- Szülés utáni regenerálódás jógával – Juhász Sarolta – Mandala Jógastúdió, 2015
- Thai talpmasszázs tanfolyam, 2013
- Ayurvédikus Babamasszázs Oktató – Horváth-Kovács Diána – Ayurvédia
- Alternatív Ayurvéda Tanácsadó – Horváth-Kovács Diána – Ayurvédia, 2017
- Jógaterápia Ayurvédával – Indu Arora, 2018
- Női jógaterapeuta képzés – Mezősi Anna, Kornhoffer Tünde – Kelet Nyugat, 2017-2021
- Shiatsu terapeuta képzés – Mezősi Anna, Darin Ágnes – Kelet Nyugat, 2019-2023
- Svédmasszázs tanfolyam – Horváth-Kovács Diána – Ayurvédia, 2020
- Alternatív Mozgás és Masszásterapeuta – Eszencia Centrum, 2023